[Chronic thromboembolic pulmonary hypertension - the hidden disease].

Chronic thromboembolic pulmonary hypertension (CTEPH) is a rare but potentially curable form of pulmonary hypertension. Its pathophysiological background involves incomplete thrombus resolution following acute pulmonary embolism, in situ thrombosis, and vascular remodeling. An increase in pulmonary vascular resistance leads to persistent pulmonary hypertension, which, if left untreated, may progress to fatal right heart failure. CTEPH is often considered a "hidden" disease, as its nonspecific symptoms are frequently misattributed to other conditions. To provide an update overview of the epidemiology, pathophysiology, diagnostic challenges, and therapeutic options of CTEPH, with particular emphasis on the role of the general practitioners and the internists in early recognition. A narrative literature review based on the 2022 ESC/ERS guidelines, the most recent European and international registries, and contemporary review. The incidence of CTEPH following pulmonary embolism is estimated at 2-4%, although its true prevalence is likely higher. Diagnostic delays are common, with patients typically presenting to pulmonary hypertension centers 18-24 months after symptom onset. Pulmonary endarterectomy offers a curative treatment option for patients with surgically accessible central lesions. For inoperable or residual CTEPH, balloon pulmonary angioplasty and targeted pharmacological therapy, such as riociguat, have opened new therapeutic perspectives. Diagnosis of CTEPH remains a complex challenge. General practitioners have a pivotal role by considering CTEPH in patients with recurrent dyspnea, exercise intolerance, signs of right heart failure, or persistent symptoms following pulmonary embolism, and by ensuring timely referral to specialized pulmonary hypertension centers. Early diagnosis and evidence-based management of CTEPH can significantly improve both quality of life and survival. As general practitioners and internists are on the frontline, their awareness and education are crucial for early disease recognition. Orv Hetil. 2025; 166(48): 1908-1915. Bevezetés: A krónikus thromboemboliás pulmonalis hypertonia (CTEPH) a pulmonalis hypertonia egyik ritka, de potenciálisan gyógyítható formája. A betegség hátterében a korábban lezajlott tüdőemboliát követő inkomplett thrombusresolutio, in situ thrombosis, vascularis remodelling húzódik meg. Az érellenállás növekedése tartóssá válik, pulmonalis hypertoniát okoz, mely progresszív, fatális jobbszívfél-elégtelenséghez vezethet kezelés hiányában. A CTEPH gyakran „rejtőzködő” betegség, mivel tünetei nem specifikusak, azokat gyakran más kórképekkel lehet összetéveszteni. Célkitűzés: Az összefoglalás célja a CTEPH epidemiológiájának, patomechanizmusának, korszerű diagnosztikai és terápiás lehetőségeinek áttekintése, hangsúlyt helyezve a háziorvosok és a belgyógyászok szerepére a korai felismerés kapcsán. Módszer: Narratív irodalmi áttekintés a 2022. évi ESC/ERS irányelvek, a legfrissebb európai és nemzetközi regiszterek, valamint az elmúlt években megjelent áttekintő közlemények alapján. Eredmények: A CTEPH incidenciája a tüdőemboliát követően 2–4% körüli, de valós előfordulása ennél gyakoribb lehet. A diagnózis felállítása késik, a panaszok megjelenése után átlagosan 18–24 hónappal kerülnek a betegek a pulmonalis hypertonia centrumok látóterébe. A pulmonalis endarterectomia (PEA) centrális laesiók esetén kuratív lehet, ugyanakkor a nem operálható vagy reziduális CTEPH kezelésében a ballonos pulmonalis angioplasztika (BPA) és a gyógyszeres terápia (például riociguat) nyitott új perspektívát. Megbeszélés: A CTEPH diagnosztikája komplex feladat. A háziorvos kulcsszerepe abban áll, hogy a visszatérő dyspnoét, terhelésintoleranciát, a jobb szívfél elégtelenségének tüneteit és a tüdőemboliát követő panaszok fennmaradása esetén gondoljon a CTEPH lehetőségére, és gyanú esetén továbbküldje a beteget pulmonalis hypertonia centrumba. Következtetés: A CTEPH időben történő diagnózisa és korszerű kezelése jelentősen javíthatja a betegek életminőségét és túlélését. A háziorvos és a belgyógyász az első vonalban áll, ezért edukációjuk és éberségük szerepe alapvető a kórkép felismerésében. Orv Hetil. 2025; 166(48): 1908–1915.